Ha némává válnak a szavak
én hangosan dalolnám
azt, hogy
szeretlek Téged
meghalnék érted
lelkemet áldoznám
Ódákat harsog az égbolt
mert örök mint Földanya
mintha
vágyná az énem
keresve kérem
arcodon mosolyodat
Bőrödön elszűkül a ránc
mikor a szemed felnevet
csak még
láthassam újra
csalhassam útra
ringató öledet!
Égig emelsz és magasztalsz
de elesni sohase hagysz,
drága
ékszer vagyok neked
kit magadban hordasz
bennem meg így maradj!
