Négy éve már,
hogy magamnak tudlak
s remélem,
engem Te ugyanúgy,
csodálom két szemed,
és mit látok benne?
Huncutságot, kacajt, vágyat,
lepedővel összegyűrt ágyat,
de nézd, az idő úgy szalad
hozza az ősz hajszálakat...
örül a szívem, ha mellettem ébredsz,
s ha későn is érkezem,
ugye még hozzám bújsz?
Ha elfogynak majd számról a szép szavak
akkor is tudnod kell,
hogy mit kimondtam, igazak.
Hogy áldás vagy-e, vagy mézédes átok,
nekem mindegy, csak legyél bennem,
mint égő tűz az éjben,
mint rongy a szegényen,
mint magzat a méhben!
Maradj bennem mindig,
míg világítok e Földön,
S ha majd vénülő fejem felett
elmúlnak a gondok,
őrizd meg ezt a verset magadnak,
mert Neked szólnak a sorok!
Szerelembe zárva,
téged folyton várva
fogom kezed.
